20 éves vagyok, Borsodban élek a párommal, aki 23. 17 éves korom óta vagyunk együtt, tervezzük az esküvőt, csak nincs pénzünk rá. Kiderült, hogy terhes vagyok, de ő hallani sem akar a babáról, azt akarja, hogy vetessem el. Nagyon összevesztünk, és az anyjáék is azt akarják. Nekem már volt egy abortuszom 16 évesen. Terhes lettem az akkori barátomtól, és mivel senkire nem számíthattam, nem tarthattam meg a babát. Nagyon megbántam ezt, a mostanit szeretném megtartani, és a páromat is szeretem, ő az igazi. De nagyon szegények vagyunk. Mit tegyek, hogy elfogadja, hogy apa lesz?
Segítsetek! Nagyon kétségbe vagyok esve! A héten tudtam meg, hogy babát várok, bár a jelekből már korábban sejtettem. Amikor a terhességi teszt pozitív lett, mégis nagyon megijedtem. Tudom, hogy a hapsikám nem akar még gyermeket. Azt mondja, nagyon fiatalok vagyunk hozzá, és én is tudom, hogy egyáltalán nem vagyunk felkészülve egy baba érkezésére. Minimálbért keresek, ő pedig nincs bejelentve, albérletben lakunk az ő szüleinél. És mégis mindennél jobban szeretném megtartani a babát!
Nem bírnám ki még egyszer
Mindig védekezünk, egyszer, egy bulin nem tettük, utána pedig nem jött meg a menstruációm. Egyszer már volt ilyen, úgyhogy rögtön szorongani kezdtem, mi van, ha megint az van, ami 4 éve: terhes lettem. Pár napot még vártam, aztán csináltam egy terhességi tesztet, ami azonnal pozitív lett. A gyanúm beigazolódott: ismét babát várok.
16 éves koromban tragikus véggel zárult a terhességem, ugyanis abortuszra kellett mennem. Mivel a saját szüleim nem neveltek, többször kivettek a családból, egy rövid időre intézetbe kerültem, majd nevelőszülőkhöz. 15 éves koromban újra vissza a családomhoz, azonban a szüleim ekkor sem tudtak normálisan élni együtt, elváltak. Az anyámmal maradtam, aki nem törődött velem és a testvéreimmel, az új pasija pedig molesztált minket, engem is. Emiatt kimaradtam az iskolából és többször megszöktem otthonról. Megismerkedtem egy velem egy idős sráccal, járni kezdtünk. Hamarosan teherbe estem, de amikor megtudta, azonnal szakított velem. Az anyám nem hagyott beleszólást, el kellett vetetnem a babát.
Akkor ez jó döntésnek tűnt, de most, hogy olyan párom van, aki szeret engem, és én is őt, úgy gondolom, bűn lenne ezt a babát is elvetetni. Már nagykorú vagyok, dolgozom, a párom is. Fiatalok vagyunk ugyan, de szerintem összeházasodhatnánk és elkezdhetnénk a saját életünket. Miért ne lehetne gyermekünk is?
A tanulást eddig félbehagytam, de most munka mellett iskolába járok, le szeretnék érettségizni. Ő dolgozik, nincs bejelentve, de ezt biztosan meg lehetne oldani. Ám amikor elmondtam neki, hogy terhes vagyok, teljesen kiakadt, csapkodott, ordítozott velem, hogy hogy képzelem azt, hogy megtartsuk. Azonnal felhívta az anyját és elmondta, mi történt, az anyja pedig azt kiabálta, én nem vagyok normális, kizárt dolog, hogy megtarthassam. Azonnal javasolt dokit is, hogy kihez menjek, aki megcsinálja az abortuszt. Ők nem tudják, hogy nekem már volt egy, és még egyszer biztos, hogy nem tudnám végigcsinálni! Mit mondhatnék nekik, hogy álljanak mellém és hogy ez a baba megszülethessen?