Manapság egyre nagyobb teret nyer az online ügyintézés lehetősége a pénzügyeinkkel kapcsolatban is, hiszen ezek számos kényelmi szolgáltatást nyújtanak: karosszékből intézhetjük a banki ügyeinket vagy a bevásárlást. Nem csoda, hogy erre a lehetőségre az internetes bűnözők is felfigyeltek, és évről évre egyre nagyobb károkat okoznak világszerte. Hihetetlen gyorsasággal és kreativitással próbálják kicsalni az internetezők adatait és pénzét, ezért kiemelten fontos, hogy tisztában legyünk az internetezésben rejlő veszélyekkel és a védekezés lehetséges módszereivel.
A menyem eltiltotta tőlem az unokámat, mit tehetek?
Sosem szerettem a menyem, ez tény. De a fiam szerette, így a háttérbe húzódtam, nem szóltam bele a dolgaikba. Már 5 éve voltak házasok, amikor megszületett az unokám, Danika, a család szeme fénye. A menyem sokat hívott, hogy segítsek, mert fáradt, nem bír egyedül a gyerekkel. Én örömmel mentem, hiszen nyugdíjas vagyok és ez az ember ahol tud, segít.
500 millióra pályázhatnak az állatvédők
Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos a Debrecen tartott, keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is 500 millió forintra pályázhatnak az állatvédő civil szervezetek. Az erről szóló pályázat heteken belül megjelenik. Az elmúlt évben 187 ilyen szervezet részesült támogatásban.
Mostantól fizetni kell a készpénzes befizetésekért az egyik nagy banknál
Az MNB pénzforgalmi stratégia célkitűzésének megfelelően az OTP Bank vezeti be először a nem saját bankszámlára történő pénztári készpénzes befizetéseket terhelő tranzakciós díjat. Van azonban alternatíva, amellyel ez a költség elkerülhető!
Bosszúból lefekszem a kollégámmal, akit nem szeretek
A férjem bántalmaz, mert nem tudja elfogadni, hogy feljebb léptem a munkahelyemen. Titkos viszonyba kezdtem egy kollégámmal, akit nem szeretek, de egyedül ő van mellettem. A barátnőm szerint nagyon rosszul fogok járni. Miért nem jár nekem ennyi sem?
Szerelmes lettem a testvérem feleségébe
Nemrégiben közösen nyaraltunk a testvéremmel és a sógornőmmel. Épp szétmentem a barátnőmmel, ezért előbb el sem akartam menni, ám végül nem mondtam le a régóta szervezett utat velük. Igyekeztek vigasztalni, elterelni a figyelmem. A sógornőmmel sokat beszélgettünk, és pár nap után azt vettem észre, hogy nem tudok másra gondolni, csak őrá. Érzem, hogy ő is akarja. Ti mit tennétek?
Szeretném megtartani a babát, de az apja nem akarja
20 éves vagyok, a párommal élek, aki 23. 17 éves korom óta vagyunk együtt, tervezzük az esküvőt, csak nincs pénzünk rá. Kiderült, hogy terhes vagyok, de ő hallani sem akar a babáról, azt akarja, hogy vetessem el. Nagyon összevesztünk, és az anyjáék is azt akarják. Nekem már volt egy abortuszom 16 évesen. Nagyon megbántam, és a mostanit meg szeretném tartani. A páromat is szeretem, ő az igazi. De nagyon szegények vagyunk, semmi nem adott egy baba fogadásához. Mit tegyek, hogy mégis elfogadja, hogy apa lesz?
Miért van egyre több autista és ADHD-s gyermek?
Manapság közel minden 50. gyermeket autizmus spektrumzavarral (ASD) vagy figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral (ADHD) diagnosztizálnak. Egy friss kutatás szerint ezek az esetek genetikai és környezeti hatásokkal függnek össze.